Tájékoztatás áramszünetről!

Tájékoztatjuk a kedves Ügyfeleket hogy 2017. október 9-től 13-ig áramszünet miatt az iroda zárva tart.

Telefonon elérhetőek vagyunk , megértésüket köszönjük.

Galga-mente és Térsége Leader Egyesület

2,1 milliárdos támogatási lehetőség egyházi szervezeteknek közösségi programokra és beruházásokra

Megjelent az a támogatási lehetőség, melynek alapján 2,1 milliárd forintot kaphatnak az egyházak, egyházi szervezetek és határon túli magyar ajkú egyházi szervezetek közösségi célú programok és beruházások támogatására, valamint az épített örökség védelmére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára pénteken Nyírbátorban.

Fülöp Attila a Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új épületrészének és tornatermének ünnepélyes alapkőletételén azt mondta, a péntektől több mint egy hónapig elérhető felhívásra olyan támogatási igényeket várnak, amelyek nyomán a pályázók hitéleti, kulturális és oktatási célú projekteket valósítanának meg.

Támogatást adhatnak továbbá az ehhez szükséges infrastruktúra kialakítására, például egy közösségi ház, intézmény létrehozására vagy egy templom felújítására is – tette hozzá.

Az elmúlt öt évben csaknem 9,4 milliárd forint értékben mintegy 2800 támogatási kérelmet fogadtak be a különböző pályázatok keretében. A cél az, hogy az a közösség, amely ebben az iskolában megvan, legyen meg minden községben, városban, plébánián és templomban is – fogalmazott Fülöp Attila.

Soltész Miklós, az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében arról beszélt, a kormány az elmúlt években erősíteni próbálta a pedagógusok, diákok és szülők „hármas egységét”. Az ezt célzó intézkedések során emelkedett a pedagógusok bére, a rászoruló gyermekek ingyenes vagy kedvezményes étkezést kapnak, a térítésmentes tankönnyek pedig már az általános iskola első kilenc osztályában bármelyik gyermek számára elérhetőek – sorolta az államtitkár.

Ez az ország szolidaritását és erejét mutatja – rögzítette Soltész Miklós, hozzátéve, legalább ilyen fontos a körülmények és lehetőségek fejlesztése is, erre pedig jó példa a nyírbátori iskolaberuházás.

A katolikus iskoláknak az a célja, hogy „hitre juttassák” a gyermekeket, akik a fejlődés útját bejárva jutnak el a felnőtt létig és elkötelezett emberként tudják az erényeket gyakorolni – jelentette ki az ünnepségen Palánki Ferenc, az intézményfenntartó Debrecen-nyíregyházi Egyházmegye megyés püspöke. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Simon Miklós, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, Máté Antal, Nyírbátor független polgármestere és Rácz Tiborné, az intézmény vezetője is.

A Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnáziumban a csaknem 1,3 milliárd forintos fejlesztés során ötszáz adagos főzőkonyha, ebédlő, kilenc tantermes oktatási épület és egy tornaterem épül meg. A kormány és az egyházmegye támogatásával megvalósuló beruházás révén közel 500 diákot oktató intézmény 3200 négyzetméter új építésű épületrésszel bővül, a már meglévő épületszárny átalakításával készül el az új főzőkonyha és az ebédlő.

A beruházást a tervek szerint 2018 április végén adják át.

 

 

http://www.kormany.hu/download/9/4d/21000/Egyh%C3%A1zi%20felh%C3%ADv%C3%A1s%20-18%202pdf.pdf

(MTI)

 

 

Tájékoztató Fórum – Galgahévíz

Meghívó Tájékoztató Fórumra – 2017.09.20 10:00

Tisztelt Egyesületi Tagok!

Tisztelt Érdeklődők!

Egyesületünk Tájékoztató Fórumot szervez 2017. szeptember 20-án 10 órai kezdettel, melyre szeretettel meghívjuk Önöket. 

A Fórum fő témája: A Leader Helyi Fellhívások bemutatása.

A Fórum ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A regisztrálni online lehet a következő linken elérhető űrlapon keresztül:

https://docs.google.com/forms/d/1m_iVHTC6q2g-r0EMuuByt5YuSnGTgTNOC-x3NMH1C1A/edit

Részvételükre feltétlenül számítunk. 

Tájékoztatás !

Tisztelt Érdeklődők,

Szíves tájékoztatásul közlöm, hogy  az augusztus 21. hétfői és az augusztus 22. keddi napokon az irodánk SZAKMAI ELFOGLALTSÁG miatt ZÁRVA tart. 

Természetesen telefonon és emailen állunk rendelkezésükre sürgős esetekben.

Megértésüket köszönjük.