VP pályázatok – könnyítés a foglalkoztatotti létszám elvárásaival kapcsolatban

2018. november 9-én jelent meg az a közlemény, mely módosította a VP pályázati felhívások foglalkoztatotti létszám bővítésének szabályait. A korábbiaktól eltérően a Vidékfejlesztési Program legtöbb projektjének esetében nem a megvalósításkor, hanem csak a fenntartási időszak első 12 hónapjának átlagában kell megvalósulnia a létszámbővítésnek. A módosítás jelentősen megkönnyíti a kedvezményezettek számára a vállalt kötelezettségek betartását. 

A közlemény szövege szerint amennyiben a Kedvezményezett létszámbővítés tekintetében vállalást tett, úgy annak nem a záró kifizetési kérelem benyújtásakor, hanem először a fenntartási időszak kezdetétől számított 12 hónap átlagában vagy – bizonyos felhívások esetében – annak letelte után kell igazoltan megvalósulnia.

A fentiek mellett az agrár-beruházási felhívások kapcsán törlésre került a kritérium, miszerint az újonnan felvételre kerülő munkavállaló legutolsó bejelentett munkahelye nem lehet a támogatást igénylő kapcsolt vállalkozásának, partnervállalkozásának vagy természetes személy közeli hozzátartozójának többségi tulajdonában álló vállalkozásnak a megvalósítás helyszíne szerinti megyében működő telephelye.

Fentiek szerinti tartalommal a Vidékfejlesztési Program alábbi felhívásai kerültek módosításra:

  • A fenntarthatóságot célzó tájgazdálkodás, terület- és tájhasználat váltás együttműködései (VP4-16.5.1-17)
  • A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése (VP2-4.1.4-16)
  • Az állattenyésztési ágazat fejlesztése – trágyatárolók építése (VP5-4.1.1.6-15)
  • Állattartó telepek korszerűsítése (VP2-4.1.1.1-16)
  • Baromfitartó telepek korszerűsítése (VP2-4.1.1.2-16)
  • Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása (VP3-4.2.2-16)
  • Borszőlőültetvény telepítés támogatása (VP2-4.1.3.6-17)
  • Egyedi szennyvízkezelés (VP6-7.2.1.2-16)
  • Erdészeti technológiákra, valamint erdei termékek feldolgozására és piaci értékesítésére irányuló beruházások (VP5-8.6.1-17)
  • Helyi termékértékesítést szolgáló piacok infrastrukturális fejlesztése, közétkeztetés fejlesztése (VP6-7.2.1-7.4.1.3-17)
  • Juh- és kecsketartó telepek korszerűsítése (VP2-4.1.1.4-16)
  • Kertészet korszerűsítése – gombaházak – hűtőházak létrehozására, meglévő gombaházak – hűtőházak korszerűsítése (VP5-4.1.3.4-16)
  • Kertészet korszerűsítése – gyógy- és fűszernövény termesztés fejlesztése (VP2-4.1.3.3-16)
  • Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása (VP2-4.1.3.5-16)
  • Kertészet korszerűsítése – ültetvénytelepítés támogatására öntözés kialakításának lehetőségével (VP2-4.1.3.2-16)
  • Kertészet korszerűsítése- üveg- és fóliaházak létesítése, energiahatékonyságának növelése geotermikus energia felhasználásának lehetőségével (VP2-4.1.3.1-16)
  • Kisméretű terménytároló, -szárító és -tisztító építése, korszerűsítése (VP2-4.1.2-16)
  • Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése (VP6-7.2.1-7.4.1.2-16)
  • Mezőgazdasági- és feldolgozó üzemek energiahatékonyságának javítása (VP5-4.1.6-4.2.3-17)
  • Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyság elősegítése a feldolgozásban (VP3-4.2.1-15)
  • Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása (VP6-6.4.1–16)
  • Sertéstartó telepek korszerűsítése (VP2-4.1.1.5-16)
  • Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése (VP2-4.1.1.3-16)
  • Szolidáris gazdálkodás és közösség által támogatott mezőgazdaság (VP6-16.9.1-17)
  • Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései (VP6-7.2.1.4-17)
  • Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítése